Ez a funkció csak meghatározott moduláris csomagokban érhető el. Információ / Szerzői jog

Kábelek / csatlakozók párbeszédablak

Ebben a párbeszédablakban a kijelölt szakaszon futó csatlakozók vannak felsorolva. Ha egy teljes kábel (azaz a kábel összes lefektetési csatlakozója) a szakaszon keresztül fut, akkor a program nem az egyes csatlakozókat sorolja fel, hanem ehelyett a kábel tervjelét jeleníti meg.

A következő párbeszédelemek állnak rendelkezésre:

A táblázatban a program a szakaszon keresztül futó kábeleket / csatlakozókat sorolja fel azok tulajdonságaival - például Tervjel, Forrás, Cél - együtt és a lefektetési út adatait.

Felbukkanó menü:

Menüpont

Jelentés

Ablaktábla rögzítése

A táblázat minden olyan sora rögzített, amelyik a kijelölés fölött, vagy valamennyi oszlopa, amelyik a kijelöléstől balra található. A kijelölés alatt lévő sorok, illetve az ettől jobbra lévő oszlopok a gördítősávok segítségével továbbra is mozgathatók.

Ablaktábla feloldása

A rögzítés eltávolítása, vagyis minden sor és oszlop ismét a gördítősávok segítségével mozgatható.

Oszlopszélesség illesztése

Az összes oszlop szélességét úgy állítja be, hogy mind a cím, mind az oszlop tartalma teljes egészében látható legyen.

Betűméret 100%

Ez a menüpont csak akkor elérhető, ha a táblázat szövegmérete módosult (a [Ctrl] billentyűt nyomva tartva, az egérgörgő forgatásával). A táblázatban található szöveget újból az eredeti betűmérettel jeleníti meg.

Szerkesztés

Megnyitja a Kábel szerkesztése párbeszédablakot, amelyben megtekintheti vagy szerkesztheti egy kábelnél a kábelcsatlakozók cikkcsatlakozásokhoz való hozzárendelését. A menüpont csak érhető el, ha egy kábel ki van jelölve.

Ábrázolás konfigurálása

Megnyitja az Ábrázolás konfigurálása párbeszédablakot, amelyben meghatározhatja, hogy a listában mely tulajdonságok legyenek megjelenítve.

Tulajdonságok

Megnyitja a Tulajdonságok (kapcsolási jelek): <...> párbeszédablakot. Lehetővé teszi a funkció tulajdonságainak szerkesztését.

Tulajdonságok (átfogó)

Megnyitja a Tulajdonságok (átfogó): <...> párbeszédablakot. Lehetővé teszi a készülék tulajdonságainak szerkesztését.