Ez a funkció csak meghatározott moduláris csomagokban érhető el. Információ / Szerzői jog

Beállítások: Megjelenítés / nyomtatás párbeszédablak

Ebben a párbeszédablakban adhatja meg a megjelenítési és kiírási beállításokat a kiértékelési tervlapokhoz.

A legfontosabb dialóguselemek áttekintése:

Azonos szövegek pótlása a következővel:

A kiértékelés kinyomtatása során előfordulhat, hogy az ismétlődő, azonos szövegeket kinyomtatja, ilyenek például a funkciószövegek. Az ilyen azonos szövegek a kiértékelési tervlapokon helyettesítő jelekkel pótolhatók. Ezeket a helyettesítő jeleket itt adhatja meg.

Az, hogy a kiértékelésekben milyen szövegeket helyettesítsen a rendszer, az űrlapok szerkesztése során az űrlapszerkesztőben a hivatkozások beillesztésekor, illetve szerkesztésekor határozhatja meg. Ezért található a szöveghivatkozások kapcsán az Elhelyezés mappafülön az Azonos szöveg pótlása jelölőnégyzet. Ha a jelölőnégyzet aktív, akkor az egymás alatt álló, ismétlődő szövegek itt meghatározott helyettesítő jellel helyettesíthetők.

Változó értékek lecserélése:

Ez a funkció az "Összesített alkatrészjegyzék" kiértékelésre érvényes. Ha egy funkciót egy hivatkozásobjektummal összekapcsol, akkor a hivatkozásobjektumban több értékkészletet kezelhet, és egy aktuális értékkészletet hozzárendelhet a funkcióhoz. A funkció kiértékelése során alapértelmezés szerint az aktuálisan hozzárendelt értékkészlet értékei lesznek kiírva. Ezzel a funkcióval lehetősége van arra, hogy az ilyen funkciók kiértékelésekor az aktuálisan hozzárendelt értékkészlet értékeit egy rögzített szövegre cserélje. Ehhez aktiválva kell lennie az összesített alkatrészjegyzék űrlapján a Változó értékek lecserélése szövegre űrlaptulajdonságnak. A felbukkanó menün keresztül megadhat többsoros szöveget vagy lefordíthatja a szöveget is.

Tipp:

A Változó értékek lecserélése szövegre űrlaptulajdonságot csak szükség esetén célszerű aktiválni. Ha az űrlaptulajdonságot bekapcsolja, a program minden szöveghivatkozást átnéz. A projekt nagyságától függően ez a művelet időigényes lehet.

Nyomtatási csoport kezdőoldali ofszete:

Ebben a mezőben azt a számot adhatja meg, amennyivel a második nyomtatási csoporttól kezdődően a kezdőoldalneveket növelni szeretné. Ezáltal a kiértékelések között szabad hely marad, és egy kiértékeléscsoport összes kiértékelése egymást követheti.

Ez a beállítás csak numerikus tervlapnevekhez használható; ezen túlmenően a Azonosító blokk kitöltése nyomtatási csoporttal mezőben a "Nem" bejegyzésnek kell kiválasztva lenni.

Azonosító blokk kitöltése nyomtatási csoporttal:

A legördülő listán keresztül határozhatja meg, hogy a kiértékelés kezdőoldal-meghatározásában mely azonosító blokkot szeretné a nyomtatási csoport értékével felülírni. Lehetséges értékek: "Nem" vagy a projektfelépítésből származó azonosító blokkok egyike. Ehhez az azonosító blokkhoz a program a nyomtatási csoport minden értékéhez egy szerkezetazonosítót generál és a kiértékelést ezen szerkezetazonosító alá sorolja be a tervlapstruktúrába.

Ez a beállítás használatos akkor, ha a Tervlaprendezés - <Kiértékelési típus> párbeszédablakban a Rendezés szempontja / helye mezőben a "Nyomtatási csoport" opció van kiválasztva.

Kábelek kinyomtatásának szűkítése:

Ha a jelölőnégyzet nem aktív, akkor a kiértékelési tervlapokon mindig megjelenik az összes kábel. Ha a jelölőnégyzet be van jelölve, akkor csak azokat a kábeleket jeleníti meg a rendszer, amelyek minimális számú kábelcsatlakozókat tartalmaznak. A minimális darabszámot a Kiírás kezdő csatlakozószáma mezőben adhatja meg.

Kábelcsatlakozók forrásának / céljának meghatározása a kábelcsatlakozókon keresztül:

Amennyiben a jelölőnégyzet be van jelölve, akkor nem a hozzá tartozó kábel kábelcsatlakozóinak forrása és célja jelenik meg. Ha a jelölőnégyzet nincs bejelölve, akkor a hozzá tartozó kábel kábelcsatlakozóinak forrását és célját jeleníti meg a rendszer.

Sorkapocslécek kinyomtatásának szűkítése:

Ha a jelölőnégyzet nem aktív, akkor a kiértékelési tervlapokon mindig megjelenik az összes sorkapocsléc. Ha a jelölőnégyzet aktiválva van, akkor csak olyan sorkapocslécet jelenít meg a rendszer, amely minimális számú sorkapcsot tartalmaz. A minimális darabszámot a Nyomtatás a sorkapcsok minimális mennyiségétől mezőben adhatja meg.

Dugós csatlakozók kinyomtatásának szűkítése:

Ha a jelölőnégyzet nem aktív, akkor a kiértékelési tervlapokon mindig megjelenik az összes dugós csatlakozó. Ha a jelölőnégyzet aktiválva van, akkor csak olyan dugós csatlakozót jelenít meg a rendszer, amely minimális számú dugóscsatlakozó-érintkezőt tartalmaz. A minimális darabszámot a Nyomtatás a csatlakozódugók minimális mennyiségétől mezőben adhatja meg.

Felhasználás egyedi csatlakozókhoz:

Ha a jelölőnégyzet aktív, akkor az egyedi csatlakozókat a sorkapocstervben vagy dugóscsatlakozó-tervben pótlási jellel lehet megjeleníteni. A pótlási jelet a Megjelenítendő karakter a kábeltáblázatban mezőben adhatja meg. Ahhoz, hogy az egyedi csatlakozók megjelenjenek a sorkapocstervben vagy dugóscsatlakozó-tervben, a Tulajdonságok - Szöveghivatkozás párbeszédablak Elhelyezés mappafülén be kell jelölni az Összes csatlakozó kijelzése jelölőnégyzetet.

Felhasználás kábelcsatlakozókhoz:

Ha a jelölőnégyzet aktív, akkor a kábelcsatlakozókat a sorkapocstervben vagy dugóscsatlakozó-tervben pótlási jellel lehet megjeleníteni. A pótlási jelet a Megjelenítendő karakter a kábeltáblázatban mezőben adhatja meg.

Lásd még